Szubjekt 1.

Hát a versenyről.

115 kilométer megrázó élmény, különösen az utolsó három. Szóval, a vége felé, ahol már minden kanyar után a célt vártam, megláttam előttem a hegyen egy várat. Szép vár, mondtam, pontosabban lihegtem magamnak, a tűző napon, mert életemben nem volt olyan nehéz helyzet, hogy a szépség ne ragadott volna magával. Most nehéz dolga volt, de sikerült, talán még egy mosolyt is lihegtem. Ha lehet a mosolyt lihegni. Szerencse, hogy nem kell oda felmenni gondoltam naivan, ám a vár volt a cél.

A rajtvonaltól messze, a csellengők közül indultam, átlag130-140 percenkénti pulzussal készültem bejárni a pályát. Egy „laza” tizenhat százalékos emelkedővel induló kezdet nem volt rémes. Az emelkedő végére elég jó helyzetben voltam és az utána következő lejtőkön a helyzetem határozottan javult. Ez igazából bátorság (nálam vakmerőség) kérdése. Csúcs sebességem 72,2 km/ó volt. Ha nem tojok be lehetett volna több. Adrenalin szintet nem mértem, de ez is csúcs közelében járhatott.

Az emelkedőkben bővelkedő első húsz-harminc kilométer végére egész jó pozícióban voltam. Észrevettem, hogy egy formaruhás, háromfős osztrák csoport leggyengébb tagja az emelkedőket nálam kevésbé bírja, és fent mindig bevárják a többiek. Dráj grup? Kérdeztem egyiküket tört angolsággal. Ja. Válaszolt könnyedén. Fír grup? Akcentusomat négy ujjam felmutatásával ellensúlyozva. Ok. Mondott valamit a többieknek, ők bólogattak, és én az osztrák kerékpáros csapat tagja lettem. Mentünk rendesen, szélárnyékban negyven felett követtem őket. A 160-65 dombokon 175 pulzus/perc kezdett aggasztani, gyanúm volt, hogy nem fogom sokáig bírni. Egy alkalommal rossz irányba kanyarodtam, de szerencsére egy közeli emelkedőn utolértem őket, aztán egy tartósan sík szakaszon leszakadtam tőlük.

Unalmas egyedül. Gyakran éreztem úgy, hogy eltévedtem, egy-egy forgalomirányító rendőr, és ritkán egy-egy előző versenyző jelezte, hogy jó úton járok. Apropó út, hát azok az osztrák utak bámulatosak.

Szóval ott a tűző napon, a magányban csak önmagammal kellett megküzdenem. Már tudom, nehéz ellenfél vagyok. A pulzusom 130 alá esett, sebességem 20-25 km/ó, félúton, egy frissítő állomásnál le is szálltam, ittam két ásványvizet, eltettem egy banánt, aztán ismét nekiálltam küzdeni magammal. Röviddel ezután utolért egy negyven körüli srác, csatlakoztam hozzá. Pulzusom 150 fölé emelkedett, sebességünk meghaladta a harmincat, ha lemaradtam, lassított. Több tíz kilométert vitt magával, aztán egy tartós emelkedőnél végleg lemaradtam, a következő frissítő állomásnál még láttam, de már nem erőlködtem utána. A pálya itt kevésbé volt unalmas, az erdős változékony terepen, sok görcsét masszírozó versenyzőt előztem, mások engem hagytak el, bolyok nem alakultak ki, az-az mégis. Az egyik emelkedőn utolértem az osztrák csoportot. Örültünk egymásnak, együtt mentünk tovább, bár az utolsó emelkedőn otthagytam őket, ők akkor is bevárták leggyengébb tagjukat. Ha valaki, hát én tudom, ez mit jelent.

Heni várt a célnál, ásványvizet hozott, és a rám telepedő ködön át hallottam, hogy mesél, lábgörcsről, árnyékról, meg talán másról is.

Később, hazafelé megállapítottuk, hogy jó volt. Sörözhettünk volna, de nekünk mégis, mégis ez volt a jó, ráadásul még sörözni is fogunk, az-az a liszt érzékeny Heni borozni.

Objekt:

Light AK 4 Männlic 50 felettiek ötvenfős korosztályában elért eredményünk.

8        Róth Henrik               Light AK 4                            3:30:56,190

37      Rezsö Szukits           Light AK 4                            4:54:58,508

Forrás. http://www.stadtschlaining.at/gemeindeamt/download/Ergebnisliste_2011_0.pdf

Az összesen indultak 201-en. Heni a 96. helyen, én pedig 170. helyen értem célba. A 192 férfi között Heni a 94. én a 172. helyen végeztem. Már, ha esetemben a férfi besorolás még érvényes.

Szubjekt 2.

Heni eredménye a tavalyi eredményénél egy másodperccel rosszabb. Az elején látszott, hogy nincs igazán formában. Szinte az utolsó percekben érkeztünk, futva mentünk nevezni, és futva vissza a biciklikért. Ha még ez a kitűnő bemelegítés sem tudott Henin segíteni, akkor a kudarc mérhetetlen. Nem csoda hogy nyolcadik hely alig képes vigasztalni. Egy másodperccel rosszabb, mint tavaly! Nem is értem, hogy történhetett! Talán a csillagok állása, vagy mi…

http://www.stadtschlaining.at/system/web/zusatzseite.aspx?menuonr=219707150&detailonr=217991452

Avagy "Aki kardot ragad, az kard által vész el." Jézus (Mt 26.52)

Orbán kardot ragadott a demokrácia ellen, ellenünk. Nincs más esélye, erőben, erejében bízik, erő gyűri le, „… kard által vész el”, a fölötte aratott győzelem pedig nem fülkeforradalomban születik, hanem igazi, vérben ázó forradalomban.

Mi gyávák, polgári ellenállásra alkalmatlanok vagyunk; hiányzik belőlünk a civil kurázsi. A sajtómunkások meghajoltak, lágyan hajlott az a gerinc; a bírák, az alkotmánybírák szótlanok; a közalkalmazottak, pedagógusok némák; a rendőrök és fegyvertársaik ellenállása sóhajnyi; a szakszervezetek jog fosztva dünnyögnek. A parlament ellenzéki pártjai közül a két kicsi vagy szörnyű, vagy szörnyűbb, az MSZP kormányozni gyáva volt, ellenzéknek is az. Parlamenten kívül nincsenek pártok. E pártok szövetkezni sunyiságuk miatt képtelenek, sem magukban sem másokban nem bíznak, hiányzik belőlük a virtus, győzelemre esélytelenek, pedig győzelmük megmenthetne minket egy véres forradalomtól.

Nem tudni, hogy az elnyomás terhe alatt mikor omlik össze az ország. Mekkora a tűrőképesség, meddig működik a remény, hogy már nem lehet rosszabb, hogy velem ez nem történhet meg. Nem tudni meddig játszhatók ki a társadalom – egyébként is erősen megosztott – rétegei egymás ellen, meddig lehet cigányozni; munkanélkülieket, nyugdíjasokat, hajléktalanokat becsmérelni; hitelterhek alatt nyögőket kijátszani; fiatalokat katonának, elesetteket kényszermunkásnak vinni; gyerekmunkát bevezetni, börtönöket építeni; és egyházakat megszüntetve hívőket megalázni. Nem tudni, hogy a termelőeszközeitől, földjétől, termelési kultúrájától, feldolgozóiparától megfosztott parasztság éhséglázadásai mikor törnek ki; a kiszolgáltatott, jogaitól megfosztott szakszervezeteiben nem bízó munkavállalók (munkásság) tömege mikor lázad; a kényszervállalkozók meddig bírják.  Nem tudni meddig tiporható a jog, hogy a hatalmi ágak függetlenségét legyűrő, korlátlan hatalom köré emelt gát mikor omlik a hatalmasokra. Nem tudni, ám a megállíthatatlan forradalom, ahogy késik, úgy lesz egyre véresebb.

Róna Péter és még annyi bölcs közgazda mondhat okosságokat; a humán értelmiség, néhány filozófusa, Heller Ágnes és társai; a közírók jelesei Debreceni József a többiekkel együtt a levegőben lebeg, súlytalan; Tamás Gáspár Miklós még szónokol, de lassan nincs kinek. Társadalmi háttér, tömegek nélkül kutyaugatás ez, nem hallatszik az égig.

Bármily furcsa Orbánt a pusztulástól (?) csak a demokrácia menthetné meg, az a demokrácia, amit lebont; az alkotmány, a szabad sajtó, a hatalmi ágak függetlensége, a szakszervezetek jogai, az elesettek iránti szolidaritás mind a társadalom biztonsági szelepei, a közösségi harmónia kialakítói, a társadalom feszültségoldói, olyan társadalom megteremtői ahol a leggyengébb, az elesett is képes magát védeni és a gazdag is biztonságban van. Ebben a nagy, biztonsági szelep nélküli társadalmi kuktában az (el)nyomás miatt nincs forrongás, a biztonsági szelep nem sípol, csend van. Orbán és hordája szítják a tüzet, nő a nyomás, aztán ha robban a fazék, pusztul ártó és ártatlan egyaránt. Ez a lázadó forradalmak hozadéka: vér, harag, fogaknak csikorgása. Jó lenne elkerülni, de Orbán arrogáns, mi pedig gyávák.

Talán, ha észre térne a politikai elit; ha az értelmiség az elnyomottak, megalázottak élére állna; ha lenne bennük vagy csak bennünk civil kurázsi… Ha bátrak lennénk, pillantásunk Orbán nem állná, tekintetünktől megrettenne, leheletünktől elszaladna, elűzéséhez nem kellene vér és pokol.

Nincs remény gyávák voltunk és vagyunk, történelmünk meddő forradalmai eddig csak új diktátoroknak trágyázták vérrel a hazát. Semmi nem változott.

Bárcsak látnám a rosszkedvem cáfoló tetteket, vagy akár a tisztító tüzet, ám míg nem látok ilyet addig igaza van Orbánnak: Magyarország nem köztársaság. Ezt érdemeljük.

Átkeresztelték Tarlós Istvánt. 

A Moszkva téri ünnepség után nyilatkozó keresztapa, Schmitt Pál köztársasági elnök szerint nem igaz, hogy a keresztvízzel együtt kiöntötték a gyereket. 

Kiöntötték, de nem igaz erősítette meg a hírt Szijjártó Péter Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, aki szerint ugyan figyelembe kell venni, hogy a világgazdaságban jelenleg keleti széll fúj, ám a Széll Kálmán Terv ennek ellenére sem Moszkva Tervvé lesz keresztelve. Az új név Moszkva Kálmán Terv lesz. Vagy nem. Tette hozzá határozottan.

Adjon az Isten Szebb Jövőt! Integetett a kis Tarlós, akinek új nevét nyolcvan évre titkosították.

Csak a tanulság miatt.

Autó, lakott területen (Oslip) szabályosan megelőz, kissé jobbra tart, aztán szinte azonnal fékez (ABS meg minden). Én is, ám semmi ABS. Jobbról parkoló autók, balra kerülöm, hogy neki ne menjek. Ő - bár hiába jelezné - irányjelzés nélkül balra kanyarodik a garázsához és lazán magával sodor. Én természetesen pofával esem, mint zsíros kenyér az értékes szőnyegen.

A korombeli nő, először hepciáskodik, de amikor látja, hogy semmi komoly baj, és már nincs felelősség, amit át kell hárítani, kedvesen mosolyog.

Felrakom a láncot, ellenőrzöm horzsolásaim, aztán megyek tovább. Később látom, hogy a bal kormány bandázsa kissé sérült, a pedálom kopog a kezem pedig olajos.

Ja, és a tanulság ... hát az nincs, ... ha csak a mosatlan gyümölcslé ...

Avagy pokoljárás magyar módra.

Egy „pártatlan tájékoztatás a királyi TV-ből vagy, ami a Híradó.hu riportjából kimaradt

Csillag Ádám filmje a Jobbik Hejőszalontán

Végignéztem a filmet. Hosszú és tanulságos. Láttam azt is, ahogy a magyar rendőrség nem megvédte, hanem kiterelte otthonaikból a falu cigány lakósait egy utca végébe. Az esti sötétben panaszkodó, reggel óta ott ácsorgó cigányasszony szavait idézem: "Azt mondták, hogy csendes tüntetés, meddig ácsorogjunk még itt a gyerekekkel?"

Végül így lettem rasszista: Újra lecsaptak a cigányterroristák Hejőszalontán

„Felszólítom az események mögött álló új SZDSZ-t, az LMP-t hogy kérjen bocsánatot a hejőszalontai emberektől a magyarellenes gyűlöletkeltésükért és azonnal hagyjon fel a bűnözők istápolásával. A vidéki magyarság nevében arra kérem az eddig tehetetlen Orbán Viktort, hogy napokon belül oldja meg az ártatlan emberek védelmét az egész országban a cigánybűnöző hordákkal szemben. Amennyiben erre képtelen, úgy a Fidesz hivatalosan is elismeri, hogy alkalmatlan Magyarország kormányzására, és a hazánkat fojtogató bűnözés ellen nincs más megoldás, mint a Jobbik programja.”Szegedi Csanád Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, EP-képviselő

Avagy egy ellenőrzés története, a gumiktól egészen az égőkészletig.

Felkopaszodtak a fenyők, harmincévesek, ültetéskor két marék volt, a kétszáz magonc. A legszebbeket tolvajok vitték haza, környékbeli nyaralók tulajdonosai, a szocialista középosztály tagjai közül valakik. Van itt elég, hallom hangjukat legyintésre emelt kezük mögül. Nem sokat vittek, évente néhányat, biztos szépen szólt alattuk a karácsonyi dal. Zömüket természetesen a család és a barátok kapták, szívesen adtuk, a szerencsések pedig itt állnak. Felkopaszodott törzsű fák, kis erdő.

Tűzifatárolót ácsolok alatta. Egyengetem a talajt, fűrészport szórok, kerülgetem a kétmázsányi acéltartályt. Már a második fémgyűjtő hagyja itt. Dög nehéz. Majd visszajövünk főnök, mondják, és nem jönnek.

Kedves Imre!

A készülő alkotmányról írod: „Lesznek, akik konszenzusosnak, lesznek olyanok akik oktrojáltnak vélik továbbra is. Ennek ellenére a továbbiakban törvényes módon ez képezi a törvénykezés alapját”. Tudod, van nekünk egy fiatalok között (Felsőcsut ról) Csutinak becézett – kevésbé finnyásak által egyszerűen „a kis köpcösként" emlegetett – miniszterelnökünk, aki alkotmányunkról, amire egyébként felesküdött, azt mondta, hogy a jelenlegi alkotmányt tiszteletben tartja, ám nem tiszteli azt.

Én a jog tiszteletét, az esküm komolyságát sem az erkölcsöt nem Tőle, a „nemzet miniszterelnökétől” tanultam, ám amit nem könnyű szívvel ígérni tudok, hogy Dr Orbán Viktor Mihály miniszterelnök úr alkotmányát, létrehozásának sötét és visszataszító módszerei miatt nem fogon tisztelni, ígérem, hogy nem esküszöm fel rá, ellene minden törvényes és, ha kell, törvénytelen[1] eszközzel lázadni fogok.

Más.

„, mert adok a véleményedre, de ezt azért módjával teszem.” Írod. Tulajdonképp ezekért a szellemes beszólásokért is érdemes beszélgetnünk (legalábbis nekem). Tényleg tetszik. Alapvetően én is úgy gondolom, hogy politikai kérdésekben nem egymástól kérünk tanácsot. Kevés az a jobboldali, aki engem nem kezd Gyurcsányozni, zsidó-, és cigánybérencezni, buzizni, hazaárulónak, bélyegezni. A durvább beszólásokat kihagyom. Gondolom, hogy nem csak a barátságunk miatt nem teszed, hanem azért mert nem hasonlítasz rájuk. Úgy érzem, hogy, ha nem is értünk egyet, de értjük egymást, legalábbis én azt hiszem, hogy értelek, remélem Te is engem, ám többet akarok. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért mondod, amit mondasz. Mi az ok? Felmerült bennem a gyanú, hogy bár egészen mást mondunk, azt mindketten azonos okból mondjuk.

Megint más:

Hatalmas lépésekkel jön a tavasz, remélem, ha stabillá válik a jó idő, vendégül láthatlak egy gulyáspartira.

Baráti üdvözlettel Rezső

[1] Csak a pátosz kerülése miatt hívom lázadásnak. Azt a helyzetet, amikor a törvényes eszközök hiányoznak a demokrácia védelméhez, a jogállam helyreállításához úgy hívják, hogy forradalom, vagy ellenforradalom – ki-ki helyzete szerint – ám semmiképp sem fülkeforradalomnak, teszem hozzá mélabúsan.

Látok veszekedő liberálisokat, széthúzó ellenzéket, hangokat "szövetségről", hogy ki kivel nem, és ki kivel igen, pedig nagy szükség van az összefogásunkra, a hangunkra, a bátorságunkra. … vagy, talán az összefogás már nem is bátorság, egyszerűen tisztesség kérdése, tehát a tisztességünkre.

Igen, itt tartunk, már nem is bátorság, hanem tisztesség kérdése az összefogás. Nekünk, liberálisoknak, hogy arcunk legyen, és tágabb értelemben, nekünk, ellenzékieknek, hogy erőnk legyen.

Ami itt olvasható Sajókazáról az üzenet a pokolból, a fülkeforradalom bűneiről, az ígért két pofonról és rólunk is, akik hagytuk, hagyjuk, hogy így legyen.

„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!” Petőfi Sándor

Bizakodó, egy forralom szebb jövőbe vetett hitét hirdető sorok, hogy haladni kell, mert „Akkor mondhatjuk, hogy megálljuk, …” Addig nem.

Százhatvanhárom éve a forradalom arról szólt, hogy nem állhatunk meg, hogy haladni kell. Ma pedig szívünkbe költözik a rettenet. Megálljunk! Suttogjuk rekedten, pedig kiáltani kéne. Sikítani és üvölteni a sajókazai éjszakába, fájdalomtól és szégyentől a halott szabadságért, miként halott gazdáját sirató kutya vonít az ég felé, mert ha nem akkor riadt szívünkre fagy a rettenet.

Mi hatvanasok már sokat láttunk most láthatjuk milyen, ha a jobboldal ront nemzetére. Létrehozza, a rendőrállamot, megtámadja a legszegényebbeket, gyerekeket zár börtönbe, megteremti a cselédséget, bünteti a beteget, a munkanélkülit, hazudik és uszít, lakatot tesz a szájra. Tönkreteszi a köztársaságot.

Március idusa ma nem felhőtlen ünnep, hanem az a nap, ahol siratjuk elveszett szabadságunk.

Nem! Nem haladhatunk a fülkeforradalmárok útján, a sunyi rasszisták útján, új utat kell keresnünk, új utat kell, mutatunk, új úton kell járnunk és ezerszer is kell.

Nem hasznos lenne, meg fontos volna, meg szép és jó, hanem kell. Ezerszer is kell, hogy ne mementó, hanem újra olyan ünnep lehessen március idusa ahol „a jognak asztalánál mind egyaránt” foglalunk helyet.

2011. március 15.

Az RMDSZ-kongresszusról [1] Idézhetném Traian Băsescu államelnököt, Emil Boc miniszterelnököt a két ellenzéki párt elnökét, Victor Ponta és Crin Antonescu urakat. Kedvem volna hozzá, mert úgy tűnik, hogy a lenézett Románia elitje, kongresszusi szavaival, jelenlétével olyan politikai kultúrát mutatott be, amely nem csak Pelczné Gáll Ildikót, hanem Semjén Zsolton kívül minket is meglepett. Mondhatnám, nézünk, mint Jenő a moziban.

Nem idézem őket, olvassák el. Különben is miért fájdítsam a szívem, fájjon Tőkés püspöké, ám tanulságul álljon itt – javítatlanul – egy, a mellékelt cikkhez írt komment:

„A megyénkbeli Olosz Gergelyre 47-en szavaztak. Ezért az eredményért nem vállalta Gerike a parlamenti frakcióvezetésért a megmérettetést?! Irtam már korábban, hogy inkább savanyú volt a szőlő, magyarul mondva felmérte, hogy nem kivánják. Persze ökelme akkor azt monta, hogy a kampány lefoglalja. Most meg elnöknek sem kivánták. Nem is kivánhatták, mert alkalmatlan!!! Pedig mennyi embert fárasztott, sokakat éjjel költött fel a robotdumájával, nem egy panaszkodott is, hogy szeretett volna mondani neki valamit a telefonba, de nem hallgatott meg senkit, csak fújta a magáét. Illetlen dolog robotként beszélgetni azzal, akit felhivsz. Pedig sokan tanácsolták neki, vagyis a robotnak, hogy hagyja a daggadt ruhát másra, például Kelemen Hunorra( aki bele fog gebbedni), MENJEN INKÁBB A POKOLBA. De Gerike, vagyis a robot,csak fújta a magáét. Most aztán a FIDESZ kiviheti Gerikét Pestre, kiállíthatja valahol, remélem nem a Hősők teri szoborcsobortban. Zárják be inkább egy Fidesz irodába, és szedjék elő minannyiszor amikor Orbán Viktor politikai imázsának nővelése céljából kézfogásos képet akar szétröppenti a világba.

[1] Gondolatok a Sepsiszentgyörgy, 2011. február 28. Háromszék (független napilap) kongresszusról szóló cikkéhez

Mi jól jártunk. Nekünk nincsenek Pozsgai Imréink és Szili Katalinjaink, a mi liberális gondolkodóink nem váltak Orbán Viktorokká. Most is liberálisok.

Mi csak szétszaladtunk a világ négy tája felé, de talán fel is le is, aztán csak a teljes káosz miatt néhányan még maradtunk is, ám liberálisok vagyunk mindannyian. Akárhol, de liberálisok.

Talán nem is tudjuk, hogy mennyire kellene nekünk, egy jókora asztal. Sarkok és asztalfő nélküli. Liberális Kerekasztalnak hívnánk és körül sereglenék nagyjaink. Lehetne rajt szép abrosz matyómintával, vagy minta nélkül, meg kávé, ropi, ásványvíz és sósmogyi, retró vázában haldokló virág, de leginkább egy tál a békepipa hamujának. Meg olyan székek, amelyekről nem csak felállni lehet.

Mindig nyakkendőben megy üzleti tárgyalásra. Most is. Könnyített üzleti viselet. A zakó kockás, a nadrág fekete, a cipő fényes, a pocak szolid. Hárman ülik körül a nagy, kerek asztalt. Világos dió, valódi, békebeli politúr. Üveglappal. A kávé illatos, a keksz fahéjas, talán szegfűszeg is van benne. Legszebb éveit már elhagyó, kosztümös titkárnő még vet rájuk egy pillantást, aztán kimegy. Szereti az irodáját, tágas, világos, a széles ablakokon kéklik az ég. Oldott hangulatban ülnek ott, három idegen egy új vállalkozás kezdetén.

A tárgyra tér.

A gazdaságfejlesztési prioritás fő célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások, elsősorban a KKV-k vállalati kapacitásainak komplex fejlesztése jövedelemtermelő képességük növelése és a piaci pozícióik javítása érdekében technológia-intenzív tevékenységek fejlesztésével, a vállalkozások szervezet- és humánerőforrás fejlesztésének, az IKT technológia és alkalmazások használatának, illetve az üzlet- és piacfejlesztési tevékenységének az integrálásával.[1]

Kávéja után nyúl, kevergeti, felnéz, arcán nyugodt mosollyal jelzi partnereinek, övék a szó.

[1] Új Széchenyi terv kamarai hírlevél.

Kedves Imre!

Azt hittem, hogy Seneca hatására fordultál kíváncsian a filozófia felé. Aztán meghallgattam az általad javasolt interjút.[1]

Ha ilyesmit hallok megbicsaklik bennem a magyar nyelv és olyanok jutnak eszembe, hogy „meg vagyok döbbenve.” Pedig csak megdöbbentő. Nem hallgatom ismét végig, de ha mondandójának csak erényét, az őszinteséget emelem ki talán bocsánatos bűn.

Az úr szerint a konzervatív társadalomfilozófia „… tagadja a velünk született vagy természetes jogok fogalmát és helyükbe a kiérdemelt jogok fogalmát állítja, és a jogok helyére a kötelességet, értékelvűséget.”

Mindent, a jogot is érdemeink alapján kapjuk, fejtegeti később, és aki megmondja, hogy mennyi jogot érdemlünk az a társadalmi elit. Tehát az erősek, fogják megmondani, hogy mit érdemlek én a gyenge.

Nyilván való, ahol a jog helyét a kötelesség veszi át az nem jogállam, az kötelességállam.

Ettől kezdve Szókratész vagyok, az írástudatlan, és talán egyszer nekem is ki kell innom a méregpoharat, mert a fentiekkel szemben állítom, hogy a jogot nem osztogatják vagy érdemlik, hogy a jog nem az erőseknek kell, hanem a gyengéknek. A jog az, ami erős és gyenge közötti különbséget kiegyenlíti, egyenlővé tesz, lehetővé teszi, hogy a társadalom majomhorda méretet meghaladó embertömeggé, társadalommá váljon.

“Ha látod, hogy elnyomják a szegényeket, és semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják neked mondani: az egyik fölöttes fölött egy másik van és mind a kettő fölött egy még följebb való. A közjóra fognak hivatkozni és a király szolgálatára.” Prédikátor könyve 5.7, 5.8

Fecsegő barátod leplezi le a bibliai idézet.

Bár jogról beszélünk, számomra természetes, hogy az erkölcs a társadalmak a fő szabályozó eleme, és a jog főleg az erős erkölcstelenek megfékezésére szolgál.[2] Az erkölcstelen erősektől véd a jog [3]

Mélyebben nem mennék bele az erkölcs és jog viszonyába, különösen abba a részbe, hogy a jog is lehet erkölcstelen.[4] Annyit mégis megjegyzek, hogy azt a törvény, amelyik erkölcstelen le kell rombolni. A törvény rombolása pedig mindig törvénytelen, ha most, ez a jobboldali bagázs, erkölcstelen törvényeket hoz, akkor azok ellen fel kell lázadni. Erkölcstelen törvények ellen a demokrácia béna kacsa.

Igen, az úr (neve maradjon homályban) talán egyetlen erénye, hogy őszinte, hogy nem kertel, hogy kimondja, az erősek pártján áll. Punktum. Ennyi. Bátran a szemembe mondja, hogy kuss! Akkor beszéljek jogról, ha megtettem kötelességeimet.

Ismerjük mi a jogok és kötelességek rendszerét még a szocializmusból. Természetesen majd az ő jobboldali elitje, ahogy akkoriban a párt, mindig meg fogja állapítani, mikor és ki és mekkora jogot érdemel.

Az általam ismert filozófusoktól[5] sokkal nemesebb gondolatok származnak. Nevezheti alanyunk analfabéta csavargónak Szókratészt,[6] és hiába ölték meg a kor hatalmasai Szókratészon kívül Jézust vagy a már említett Senecát és másokat, mi mégis, ma is tanulunk tőlük. Ám valamilyen furcsa véletlen folytán mindegyikük a hatalmasok ellenében az elesetteket védte, vagy arra tanított, hogyan élhetünk mértékletes bölcsességben, esetleges hatalmunkban az irgalommal. Az erkölcs nevében szóltak, a hatalmukkal visszaélők ellen.

Névtelenségbe hulló barátod, a megmért, és kiérdemesült hatalmasokról, és kiérdemelt jogaikról papol. Szolgálattá minősítené át a filozófiát, amelyben arra érdemes, válogatott ifjak gondtalanul mondatnák, amit a felettük álló hatalom hallani akar.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. (Máté 5,3-11)

Mintha Jézus itt nem róla, az interjú szörnyalakjáról és a szolgalelkű kinevezettjeiről beszélne.

Baráti üdvözlettel Rezső

[1] A teljes TV interjú

[2] Hamu rabbi törvényei az addig korlátlan hatalmú királyt, és hivatalnokait korlátozzák.

[3] Természetesen az erkölcstelen gyengéktől, de utóbbiakat törvény nélkül is legyőzhetnék az erősek.

[4] A hatszázezer magyar zsidó kiirtása törvényes volt, de erkölcstelen. Lehet természetesen fordítva, amikor Antigoné eltemeti fivérét, az törvénytelen, de erkölcsös.

[5] Néhányuk nem filozófusként ismert

[6] Közvetve Buddhát, Jézust, akik szintén nem írták le gondolataikat.

Amikor a soproni belváros patinás utcáiból[1], zsidókkal indulnak a halálmenetek még nincs szmog, és a háború végén a fronttal menekülők idején sem, és még akkor sem, amikor 1946-ban, egy új politika a város németnyelvű polgárait űzi világgá. Nincs szmog, amikor a belváros lakásait társbérletté alakítják, és az így kialakított szociális bérlakásokba költözők özönlik el a városi manók és tündérek negyedét, a középkori városrészt. Az ötvenhatban kitántorgó néhányszáz helyére költöző idején sincs szmog.

Büdös van már akkor is, azonban a szmog új keletű. Mondhatnám, modern. A kor szülötte. Tömör, szemet szúró, köhögtető, koszos köd, amiben jól felismerhető az égő reklámújság, műanyagszatyor és ragasztott forgácslap bűze.  Ilyen nem keletkezik. Ilyent csak a gázáremelkedéssel párhuzamosan elszegényedő lakó hulladékégetése képes teremteni. Az arra tévedő látja a sok száz kéményből ömlő füstöt, és köhög vagy könnyezik, még inkább köhög és (!) könnyezik. Meg menekül, vagy menekülne, mert ha itt lakik, akkor nem. Akkor itt él, pontosabban túlél – már ha nem beteg – mert akkor még azt sem. Akkor egyszerűen itt fullad meg.

Olyan ez a szmog, mint a Zuschlag-ügy[2]. Piti kis dolgok, masszív szennyé álló tömege. Ennek a szmognak, akár a Zuschlag-ügynek történelme van. Mocskos, szégyenletes történelme. Ebben a történelemben elveszik a büszke múlt, fojtogat a jelen, rémiszt a jövő, és csak hazudni segít a felirat, Civitas Fidelissima[3].

A hetvenöt éves Gizi néni forgácslapjának füstje fojtogat, ám Gizi néni bűne olyan, akár Zuschlagé.  Büdösít, persze, hogy büdösít, de csak annyit tesz a szmoghoz, mint Zuschlag hetven,- mínusz ötvenmilliós ügye a korrupt politikai közélet mocskához.

Rájuk, Gizi nénire és Zuschlagra lehet haragudni.

Ez marad nekünk, a gyűlölet és a mocsok.

Rajtunk csak a tavaszi szél segít, meg a fohász. Vagy az sem.

[1] Soproni séta

[2] Zuschlag-ügy hírgyűjtemény

[3] Civitas Fidelissima - a "Leghűségesebb város", lásd Soproni népszavazás

Kedves szerki![1]

Öreg barátomnak ajánlottam egy korábbi bejegyzésem. Büszke voltam rá, ott volt Bodor Pál vezérkommentje mellett vezérbejegyzésként. Gyarló emberként büszke voltam. Hogy ne lettem volna büszke Diurnus mellett.

Öreg, jobboldali Fideszes barátom a kommenteket olvasva megkérdezte, hogy mit keresek egy ilyen fasiszta környezetben.

Nem tudom, hogy a Nol számára mennyire fontos a blog, be kell vallanom, hogy jelen helyzetben nekem a kommentek gyakorlatilag megoldhatatlan nehézséget okoznak.

Egyszerűen képtelen vagyok érdemben megküzdeni az alábbi stílusú hozzászólásokkal:

• · Bejegyzés:  Szebb jövőt!
• · Küldi: Ne cenzúrrázz, baszod, mert szécenzúrázlak, baszod!

„Na, mi van, te faszszopó, büdös libsi, te tetves komcsi? Cenzúrázgatsz, cenzúrázgatsz? A metélt faszodat cenzúrázd, te tahó nyálgép! Te hazug disznó, te libsi csőcselékhalmaz, hogy baszódnál bele egy kondér forró vízbe, te seggszagú bőrfarkas, hogy rohadna le a hús a csontjaidról, te tetű cenzor... Te lkibsik fattya, te senkiházikomcsi majom. Szaródj széjjel, te állat!”

Nem is akarok megküzdeni velük. Be kell vallanom, hogy a mindennapi életben sem keveredek a hasonlókkal harcba. Még össze sem. Ahova ők bemehetnek, oda én nem megyek be. Ahová ők írnak, oda nem írok, és amit ők írnak, azt nem olvasom, és itt sem akarom olvasni.

Kedves szerki!

Értem én, hogy nem könnyű rendet tenni, azonban kell, és nem nekem, hanem a szerkesztőknek. Tudniillik én itt vendég vagyok, annak is elesett, zavar a füst, a kocsmaszag és a verekedés.

Még megoldási javaslatot is nehéz szívvel teszek. Hogy jövök én ahhoz, hogy tanácsokat osztogassak.[2]

Ma megpróbáltam, ám a magam részéről a jövőben sem moderálok, felteszem a kezem. Vagy Te unod meg előbb és ki leszek tiltva, vagy én és szó nélkül – ám fájó szívvel elmegyek.

Baráti üdvözlettel 12szer

[1] Válaszféle az ez most komoly című felhívásra.

[2] Ám lehet, hogy a kommentezést megnehezíteném. Például valamennyi ideig és kommentszámig az újonnan regisztráltak minden kommentjét kötelezően előmoderáltatnám (akár a bloggerrel) és több helyről jövő ismétlődő javaslat esetén automatikusan kitiltanám.

Kedves Barátom írja vitaindítójában az SZDSZ Online oldalán többek között az alábbi gondolatokat:

"Orbán Viktor egykor még emlékezett arra, hogy a szabadság iránti vágyunkat a szabad Nyugathoz való tartozás igénye hajtotta. ... A mai Orbán, … a Nyugatot egyértelműen az ellenségnek kiáltja ki. … És nem a nyugat változott meg."

„A normális liberális demokráciákban egy Orbánhoz hasonló Vezér egyszerűen röhejes lenne…”

„Orbán nem jelent érdemi veszélyt Európára. Egy jelentéktelen országocska, jelentéktelen diktátora. Európa nem fog minket megvédeni az őrület teljes elburjánzásától.”

„Azzal áltatni magunkat, hogy majd a Nyugat segít nekünk, hogy megvéd minket a diktátortól, … hiú ábránd, …. „

Nehéz igazságok, ám barátommal mégis van vitám.

Egyrészt Ő (és sokan mások) Orbánt kiálltja ki fő ellenségnek ám nem hiszem, hogy így van. Ennél a helyzet sokkal rosszabb. Másrészt holmi konstruktív ellenzékről beszél, amely, ha jogos ismerje el a kormány helyes tetteit. Konstruktív (építő, haladást szolgáló, pozitív jellegű) egyben kritikai együttműködésről ír, és ez engem valamiért Őfelsége ellenzékére emlékeztet. Válogatnék én kalácsból mazsolát, de szarból nem.

Tehát, ahogy mondom, nem Orbán a fő baj, Orbán a jelenség, amit az a galád kor hozott létre, amiben élünk. Ne higgyétek, hogy Hitler nélkül nem lett volna fasizmus. Nem a vezér szüli a kort, hanem a kor szüli vezérét. Ez a kor, a rendszerváltás kora pedig a mi bűneink miatt ilyen. Nem az SZDSZ, nem is az MSZP, vagy a többi párt, hanem a mi, a rendszerváltók bűnei miatt.

Megfeledkezünk arról, hogy a rendszerváltás a teljes politikai és gazdasági elit (és kis elit - ma középosztálynak neveznénk) szabadrablásának az időszaka, amelyben a lakosság, főleg a falusi lakosság kifosztásával megteremtettük a hárommillió koldus országát, és kapzsiságunkban megfeledkezünk arról, hogy egy olyan ország, ahol minden harmadik gyermek szegény, és sokuknak nincs cipője iskolába járni, közülük százezrek éheznek, hogy az-az ország nem lehet gazdag.

Miről beszélünk? Államháztartási hiányról, jegybankról, fiskális és monetáris politikáról, globalizációról, kettő,- három-, és négyharmadról, sajtószabadságról és alkotmányról, csúnya Orbánról.

Basszátok meg! Miről beszélünk? Hol itt a mazsola? Éhezés a senki földjén ez a mazsola?

Szarban a mazsola! Pedig nyilvánvaló, hogy merre van a kiút, csak nem beszélünk róla, helyette szegényellenes törvények meghozatalát tűrjük, és cigányozunk.

„…ezért világossá kell tenni, hogy azokat, akik a gyerekért élnek, azokat támogatjuk, akik a gyerekekből akarnak megélni azokat meg nem támogatjuk,…” Mondja népszerű miniszterelnökünk.

Hogy korszerű legyek: Szebb jövőt!

Ha nem lett volna Nemecsek kisbetűvel írnám a nevét, így kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy nem szeretnék egy asztalhoz ülni vele, se Héjjassal sem azzal, aki az alábbi hozzászólást írta bejegyzésemre^[1]:

„HAJRÁ MOCSKOS DISZNÓK..FASISZTÁZZÁTOK NYUGODTAN AZ ORSZÁG MINISZTERELNÖKÉT. KÖZBEN CSOMAGOLJATOK. VAZELIN LEGYEN A BÖRÖNDBEN OCSMÁNY SZEMITA GÖRÉNYEK....ez nektek ,hogy tetszik nemzetgyalázó dögök????”

Természetesen nem közösködöm azokkal sem, akik hozzászólásaikban már-már úri módon mocskolódtak, védve a védhetetlent.

Talán háborgó gyomrom megnyugtatásáért, talán a bennem bujkáló félelem miatt idézem Radics Viktóriának^[2] a jugoszláv polgárháborúról (1990-1996) szóló írását^[3].

„A szögesdróttal nem lehet játszani, ezt Danilo Kiš tudta a legjobban, akit évtizedekig emésztett a holocaust katasztrófája, majd amikor végre irodalmilag is fel tudta dolgozni az apja haláltábori halálát, belső kényszert érzett arra, hogy a Gulaggal is számot vessen. Nekem pedig, következésképp, nem tudnak nem eszembe jutni a mindössze tizenöt évvel ezelőtti boszniai koncentrációs táborok, az omarskai például, Prijedor mellett, ahol 3000 muzulmánt tartottak fogva a szerbek.”

"Omarskán a rabokat barakkokba és hangárokba zsúfolják, éheztetik, szomjaztatják, verik és kínozzák (többek között elektrosokkal), gyilkolják és elégetik, vagy tömegsírba vetik őket. Csak kevesen élték túl."

Bayer féle rémalakok gyűlölettelített „kis szöszöcske” mondataiban kísért minket nemcsak Orgovány, hanem Auschwitz, a Gulág, és a térben, időben közeli Omarska^[4] egyaránt.

Védtelenek vagyunk?

[1] Bayer Zsolt vágyai ++18

[2] Radics Viktória életrajza

[3] Radics Viktória teljes írása

[4] Omarska Boszniában van, Pécstől 166 km-re

Hogy pontosabb képem legyen Bayer úr orgoványi vágyáról , hát olvastam egy keveset az orgoványi vérengzést elkövető Héjjas hadnagyról. Íme, egy részlet: ++18

„Kelenföldön egy szobába rakták őket, de este H.-nét átvitték egy másik szobába, ahol sok tiszt tartózkodott, többek között Héjjas, Bibó⁶ és Sefcsik főhadnagyok. H.-né azért tudta a nevüket, mert Héjjas hadnagy közölte vele, hogy azt akarja, az asszony tudjon róla, hogy Héjjas kezében van. Megkérdezte az asszonyt, tudja-e, kicsoda Héjjas hadnagy, és hozzátette, „majd megtud róla egyet s mást”. Bibót és Sefcsiket később mutatták meg neki, amikor már a lakatanya börtönében volt. Három tiszt korbáccsal ütötte-verte H.-nét, és megparancsolták neki, hogy vetkőzzön le. Erre nem volt hajlandó, mire újra ütni kezdték, addig, amíg megadta magát és levetkőzött. Meztelenül újra verték. Ezután kiadták a parancsot, hogy a négy fogoly közül az egyiket hozzák fel, hozzátéve, hogy az nem lehet H.-né rokona. Neumann Bélát hozták fel. Ráparancsoltak, hogy erőszakolja meg H.-nét. Megtagadta, mondván, hogy ő Hamburger és Hamburgerné régi barátja. Kegyetlenül megverték, de még ekkor sem volt hajlandó. Ekkor két tiszt, akiknek nevét nem tudjuk, csak annyit, hogy Temesvárról jöttek, fogót ragadtak, és kihúzták Neumann fogait. Neumann elájult, erre leöntötték vízzel. Amikor magához tért, arra kényszerítették, hogy nyalja fel vérét. H.-né kétszer vagy háromszor elájult, de minden alkalommal hideg vízzel leöntötték, hogy magához térjen. Elmondása szerint a tisztek nem voltak részegek. Végül Neumannt H.-né szeme láttára kiherélték egy zsebkéssel. Ezután Neumannt elvitték. Egy másik férfit hoztak fel (nem a három barát egyikét). Letépték róla a ruhát, ekkor H.-né látta, hogy korábban bántalmazták, egyik heréjét összeroncsolták. Ennek a férfinak is megparancsolták, hogy erőszakolja meg. Erre fizikailag képtelen volt, de a tisztek kényszerítették, hogy közeledjen hozzá. Ez után azt parancsolták H.-nénak, hogy meztelenül üljön fel a forró kályhára, de olyan szánalmasan könyörgött, hogy végül elálltak tőle. H.-né éppen menstruációja után volt, de a temesvári tisztek ezzel mit sem törődve szétfeszítették a lábát, és az, amelyik kiherélte Neumannt, bedugta H.-né testébe a korbács nyelét, és olyan durván forgatta meg, hogy még most is gyakran vérzik.

Ez után ráparancsoltak, hogy öltözzön fel, és visszavitték a másik háromhoz. Körülbelül egy órával később átvitték egy másik szobába, ahol tisztek és rengeteg katona volt. A tömeg előtt újra megkorbácsolták és levetkőztették. A katonák énekeltek, neki meg egymás után táncolnia kellett velük, miközben a korbáccsal ütötték. Egyik katona sem kegyetlenkedett vele. A tánc mintegy egy órán át tartott, ekkor újra felöltözhetett.

Öt hétig tartották Kelenföldön, ebből két hetet a földre dobott szalmán töltött tizenketted vagy tizennegyed magával. Az alacsony mennyezetű pince körülbelül 15 négyzetláb volt; nem mosakodhattak, nem kaptak másik ruhát, nem látta őket orvos. Egy fegyveres őrre voltak bízva, a katonák saját élelmükből adtak nekik. Súlyosan megbetegedett, az utolsó három hetet egyedül töltötte egy cellában. Február 23. körül őt és három barátját autón Kecskemétre vitték a rendőrségi fogdába. Amikor a rendőrbíró megkérdezte tőlük, miért hozták őket ide, a fiatal Héjjas, aki a csapatot vezette, azt mondta, az a bűnük, hogy 2 400 000 koronát akartak kicsempészni. A következő napon H.-nét átvitték a budapesti Royal börtönbe,⁷ ahonnan április 19-én szabadon bocsátották. A végzésen, amelyet magunk is láttunk, H.-nét „bolsevik tevékenységgel” vádolják.

H.-né csendes, szerény, nagy tiszteletben álló asszony, és mindenki, aki ismerte, úgy nyilatkozott róla, hogy feddhetetlen erkölcsű. Soha semmivel nem vádolták meg, még látszattárgyalásra sem került sor. A katonaság vitte el, gyalázatosan megkínozták, majd a civil hatóságok eresztették szabadon.”

Forrás: A fehérterror Magyarországon

A brit szakszervezeti kongresszus (T.U.C.) és a Munkáspárt közös delegációjának jelentése. 1920. május,

Ennyit Bayer Zsolt író, újságíró, publicista vágyairól.

A Jöjj el szabadság ... című bejegyzéshez

Kedves Zsu!

A jó és a rossz ismerete nélkül életünk olyan sodródás, amelynek nincs sok köze a szabadsághoz.

Ádám, Éva az ősbűn elkövetése előtt nem szabad, hanem Isten boldog gyermeke a Paradicsomban.

Ha nagyon egyszerűsítünk igaz, hogy „a szabadság a szükségszerű (az igazság) felismerése”. Szép volna ez, ám a tudás almája nem az igazságot tárta elénk, hanem csak az igazság korlátozott megismerésének képességét.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem”.

Mi pedig e korlátozott tudással szabadságra vagyunk ítélve. Szenvedünk, fohászkodunk Istenhez, miként Pál apostol , csodát várunk földi diktátoroktól, játékgépek előtt reménykedünk, alkoholmámorba menekülünk.

Pedig tetteink következménye alól nincs felmentés. Már kiűzettünk a Paradicsomból, szabadságunk Isten büntetése.

Valahol, a sajtószabadság utolsó napjaiban, a demokrácián túl, ahol a kurta farkú sajtóvadász túr, ott a királyi TV-n püspök Úr kérdezőbiztosa, egy szigorú tekintetű, ám nehézbeszédű, koros hölgy, kérdezi: – Vannak ezek a … blogok, ahol mindenféle, máshol megjelenést nem kapó, igénytelen ember írogat visszataszító dolgokat. Mit lehet ellenük tenni? Püspök Úr kenetteljes, míves szavakkal mondja a semmit.

Püspök Úrnak igaza van. Lesz itt rend blogilag is, minek erről bármit mondani. Hiába írja a Hírszerző lánglelkű publicistája, hogy „Ezt a törvényt nem kell (és nem is szabad) betartani. Ugyanazért nem, amiért azt sem tartanánk be, ha demokratikusan választott parlamentünk helyreállítaná a rabszolgaságot vagy jobbágyságot.” [1]

Tudja bölcs püspökünk, - ha nehézbeszédű kérdezője, és ékesszóló publicistánk aggódik is -, hogy a törvény betartatható.

Kurta farkú sajtóvadász is tudja, hogy nem lehetetlent vállalt. Jó vadász ő, nem lő mindenre, ami mozog. Nemes vadra megy. A baloldal és a liberális sajtó nagyjaira, meg a neves bloggerekre. 12szernek nem kell félnie, legfeljebb nem jelenik meg sehol, talán a Hírszerző is megússza. Lássuk be, kurta farkú sajtóvadásznak szüksége van rájuk. Gőzlő testű sajtóhullák felett, az ő létükkel fogja bizonyítani, hogy van sajtószabadság.

Szerzőnk elégedett, bölcsessége akár a püspöké, kurta farkú sajtóvadászra szinte, mint egyenrangúra tekint, ám a törvényt olvasva szíve tétován riad, fejében a gondolatok úgy akadnak egymásba, mint részeg ember lábai a jeges járdán:

„ 1.§ (5) A törvény hatálya a törvényben szabályozott esetekben kiterjed a törvény hatálya alá tartozó médiaszolgáltatások, kiegészítő médiaszolgáltatások és sajtótermékek nézőjére, hallgatójára, vagy olvasójára, valamint a műsorterjesztési szolgáltatás felhasználójára, fogyasztójára és előfizetőjére”

Istenem! Mi lesz itt?

[1] Szinte mellékes, hogy ha rabszolgaságot, jobbágyságot nem is állította helyre a fülkeforradalmár parlament, de a cselédséget igen. - Már amennyiben cseléd az, aki munkája után földbirtokosok, és más nagyurak szolgájaként sem egészségügyi, sem nyugdíjjogosultságot, sem más munkához fűződő jogot nem szerez. - Rabszolga nincs, cseléd van. Ne legyünk büszkék, szó nélkül tűrtük, és tűrünk mást is.

Kedves Imre!

"Én az igazságról általában azt gondolom, hogy nem létezik. De ez nem olyan nagy kár, mint sokan gondolják." Szól kedvenc idézetem.

Napokban írt leveledben az idézettel vitázva kérdezed:

„Ha nem létezik igazság, akkor hazugság sem létezik. Hogy is van ez?”

Tudod, valamikor meg akartam ismerni, nem az igazságot, hanem azt, hogy mi az igazság. Nem arra voltam kíváncsi, hogy a kvarkok természete tényleg olyan, ahogy leírják, és a kozmológiai állandó igaz volta sem érdekelt jobban, minthogy Orbán Viktor vajon hazudik e. Az érdekelt, hogy mi az igazság.

Akkor jöttem rá, hogy fasiszta kínzóit megtévesztő a kínzásokba belepusztuló olasz ellenálló nem hazug, hanem igaz ember, aki pedig közülük gyáván vallott társaira az áruló, jobb esetben gyenge, de semmiképp sem igaz ember. Mert az igazságnak nem ellentéte a hazugság, és lehet igaz ember, aki hazudik és lehet galád, aki „még sohasem hazudott az embereknek” Mégpedig azért, mert az ember számára az igazság nagyrészt erkölcsi kategória.

Másik leveledben dal részletet küldesz:

"Éltek már e Földön, kik rég megmondták:

Hazugság az több lehet, de nincs két igazság!"

Azt az utat, amelyeken járva célhoz érünk (pl. Istenhez, boldogsághoz, békéhez) joggal nevezzük igaz útnak, egyszerűbben igazságnak. Az igazsághoz vezető utak gyakran nehezek, néhol félelmetesek. Máskor, árnyas erdőkön mennek át, békések, kanyargósak, és gyakran keresztezik őket ígéretes tévutak, semmibe vivő zsákutcák.

Az igaz utak mindig sokfélék, ahogy ugyanarra a hegyre is sok út vezet a legszentebb célhoz is sok igazság. Ez az igazság hit kérdése. Jézus igazsága és Buddha igazsága ugyanahhoz a célhoz, a boldog élethez vivő szent igazság.

Az idézett zen buddhista Lin-csi, ifjúkori vándorlása során gyakran találkozik egy tao szerzetessel. Mindig szeretettel beszél róla, pedig a tao, és a buddhizmus legalább oly távol áll egymástól, mint a kereszténységtől, ám mindegyik igaz út a boldogsághoz. Mindegyik más igazság, mindegyikért érdemes élni, talán még meghalni is, ám mást bántani választott igazsága miatt bűn.

Kedves Imre! Ha már rockzenét idéztél, hadd tegyem befejezésül én is. Saját utadat járd. Igaz úton járj.

Sok szeretettel kívánok boldog újesztendőt!

Rezső